- táncjáték, tánc-játék-
Amennyiben még nem látta a táncjátékot, képzeljen maga elé egy színpadot és hallgassa meg a zenéket (kattintson a szöveg olvasása közben a megfelelő ikonra!) és nézze meg Kanyó Béla fotóművész által a premierről készült fényképeket! Ugyanakkor sokkal maradandóbb lenne, ha élőben látná az előadást, mert azt az élményt semmi sem pótolhatja!
Online jegyvásárlás (kezelési költség nélkül)
| |
Az alapvetés – a sakk lényege: világos és sötét harca. A sakk törvényei szerint kérlelhetetlen-kibékíthetetlen az ellentét. A bábuknak – még ha lázadnak is e törvény ellen, még ha személyes ambícióik szerint a megbékélést szeretnék – könyörtelenül el kell bukniuk. Mert e törvényt magasabb erő, a két játékos kényszeríti rájuk, akik számára a különböző érzelmekkel bíró figurák valóban pusztán tologatni való bábuk, csupán eszközök a hatalom kezében. |
|
|
Az I. felvonás története
 |
 |
Stilizált háborús jelenetbe csöppenünk, ahol világos és sötét színű sakkfigurák küzdenek egymással. Mindkét csapatból elesik egy-egy egység, ám a játék előrehaladtával a sötét sereg fölényt szerez. A játszma vége előtt megjelenik két sakkozó, akik egy új játékot kezdenek el, amely egyszer csak megelevenedik a szemünk előtt. A jelenet megtekintése a  -on. |
 |
 |
Aszínen csak a két ellenséges gyalog áll. Úgy alakul a küzdelemük, hogy a Világos Gyalog erőfölénybe kerül. Elérkezik a pillanat, amikor játszi könnyedséggel végezhetne ellenfelével, ám váratlanul megkegyelmez neki. A kézfogásukkal zárul a jelenet. |
 |
 |
Vidám zsongás zajlik a világos szereplők részvételével, jókedvű táncot lejtenek, elfoglalják a teljes színt, magukba integrálva az békés gyalogot. Később megérkezik a Király és a Királynő, akik csatlakoznak a forgataghoz, majd a Király távozásra inti a tiszteket és a gyalogokat. |
 |
 |
A magára maradt Világos Király és Királynő alighogy elkezd táncolni, a szín másik oldalán feltűnik a sötét királyi pár. Ugyanazt, mégis egymástól függetlenül táncolnak egymással a párok, ám rendre gesztusokat vehetünk észre a Sötét Király és a Világos Királynő között. Mintha egymásra gondolnának… A tánc végén egymással szemben állnak, ám mintha ezer km választaná el őket egymástól. Ekkor a két, még önmagában táncoló fél föleszmél, s egyszerre vetik tekinteteiket párjaikra. |
 |
 |
A Világos Király reagál gyorsabban a helyzetre, elkapja kedvese kezét, s szelíden, ám de annál határozottabban magához húzza, s újból táncolni kezd vele, mintha csak magához akarná kedvesen és bárgyún édesgetni. Végül a Királynő kibontakozik rajongója karjaiból és gépies mosolyok közepette elvonul. A férfiúi hiúságában sértett Király egy pillanatra összeroskad, majd összeszedi magát és távozik. |
 |
 |
A sötét királyi pár tánca. Különleges „szerelmi” tánc ez, amelyben a nő akarja meghódítani a férfit. Olykor erőszakosan kényszeríti táncba a Királyt, aki azonban szabadulni szeretne. Aztán megint enged a nő akaratának, majd ismét ellenáll. Végül egy váratlan pillanatban ott hagyja a színen. |
 |
 |
A most már kétszeresen megalázott Királynő bosszút lihegve egyre öngerjesztőbb dühödt táncba kezd. Sorban szólítja színre tisztjeit, majd emberről emberre megy, mindenkivel táncol és így tüzeli fel őket, adja át nekik haragját. |
 |
 |
Ám az egyik tiszt – a Sötét Ló - nem fogadja el a „táncbahívást”, mélyen meghajol, majd int: figyeljen a meghökkent Sötét Királynő – erőszak helyett rafinált cselvetést! A tiszt bemutatja, hogyan csalhatnák csapdába a Világos Királynőt.
A csapdaállítást pontosan, lépésről lépésre lejátsszák-szimulálják. A csel: Sötét Ló ugyanazzal rózsával a kezében, amelyet az ellentétes uralkodók használtak egymásra találásuk pillanatában, megindul és hívogatja-csábítja maga után áldozatát, miközben a többi tiszt diagonál folyosót enged számukra… |
 |
 |
Hirtelen a harcias világos sereg masírozik a színre - Királyi pár nélkül. Sötét Királynőt tisztjei kimenekítik, helyére a sötét sereg tódul be.
Harci jelenet következik. A csata közben egyszer csak majdnem leütik azt a békés Világos Gyalogot, aki korábban megmentette a békés Sötét Gyalog életét. Ezúttal a sötét siet a Világos Gyalog segítségére. A békés gyalogok hátukat egymásnak vetve találják magukat az ellenséges féllel szemben állva. Mindkét oldalon egyszerre akarja egy-egy tiszt kivégezni az ellentétes színű gyalogot, ám a gyilkos mozdulat megáll a levegőben. |
|
|
Ekkor ismét föltűnik a süllyesztőből a két fazon. A Sakkozó II. szünetet kér. A Sakkozó I. megrántja a vállát, majd föláll és balra távozik. A másik csak erre vár; jól látható mozdulatokkal kicserél két figurát a táblán. Sanda vigyor a száján, majd komótosan, a szendvicsét majszolgatva jobbra ki, mint aki jól végezte dolgát…
|
A II. felvonás története
 |
 |
A lemerevedett harcjelenet köszön vissza, igen ám, de a békés gyalogok továbbra is egymásnak háttal, ám saját seregük felé állnak. A tisztek épp le akarják döfni azokat, ám hirtelen észreveszik, hogy az a saját harctársuk.
Különleges tánc alakul ki. A Sötét békés gyalog egy mozdulatsort kezd egyedül táncolni, majd ezt ismétli folyamatosan. A világos békés Gyalog csatlakozik. A többi ellenfél is lassanként csatlakozik a lassú mozdulatsorhoz, ami a békét szimbolizálja a tánc nyelvén. Felelgetős tánc kezdődik a két fél között úgy, mintha egymással táncolnának. az ellentétes seregek már-már teljes egyetértésben, békében találják magukat, előtűnik a Sötét Király és a Világos Királynő. |
 |
|
A megbékült seregek boldogan engednek utat nekik egymás felé, s megértően magukra hagyják a szerelmeseket. Igéző szerelmi tánc bontakozik ki szép lassan. |
 |
 |
…ám ebben a pillanatban bedübörög a Világos Király tisztjeinek kíséretében, hogy elfogassa a Sötét Királyt. A rémült Világos Királynőt a Világos Futó kimenekíti a színről, majd elkezdődik a királyi párbaj. Egyenlő felek küzdelme, egyik sem tud döntő módon a másik fölé kerekedni. A felek egyre fáradtabbak, végül – békekötés nélkül – felfüggesztik a harcot és visszavonulnak. A jelenet megtekintése a -on. |
 |
 |
A Sötét Ló lopakodik a színre, körül vizslat, hogy senki sem vette észre és prédára lesve a háttérbe húzódik. Az aggódó Világos Királynő riadtan érkezik a csatatérre. Lassan megnyugszik, úgy látszik, mégsem történt semmi baj. |
 |
 |
És ekkor előlép, mézes-mázos alázatossággal viselkedőn a „jágói” Sötét Ló. Behízelgőn hajlong a még mindig kissé zaklatott Királynő előtt, majd előveszi – mintegy a Sötét Király jelképeként – a vörös rózsaszálat. Nyújtja a Királynő felé, de nem adja át neki, hanem csalogatja-hívogatja a fekete oldal felé. Közben egy-egy sötét tiszt tűnik fel, kilépve mintegy diagonál sorfalat biztosítva az ily módon csapdába csalt Világos Királynő előtt. |
|
 |
A Világos Királynő felkapja a földről a Sötét Királynő köntösét. Hűséges megmentője, a Világos Futó hívja, térjenek vissza saját oldalukra. Ám a Világos Királynő nem megy, sőt megszólal a Sötét Királlyal járt szerelmi tánc zenéje. Szerelmesen magához szorítja a sötét köntöst, mintha szerelmét ölelné, majd magára ölti. Azaz: szerelméért színt cserélt, maga is sötétté változik, hogy egymáséi lehessenek. Repesve indul párjához. |
 |
 |
… elkésett: mindkét király a serege élén dübörög a színre. A küzdelem egyre kíméletlenebb, egyszersmind egyre stilizáltabb is: már nincs szabály, nincs törvény – a harc már rég nem a sakkról szól. S egy döntő pillanat: a Világos Király elesik. A jelenet megtekintése a -on. |
|
 |
A diadalmas Sötét Király odalép a ledöfött Világos Királyhoz, lerántja róla világos köntösét és miközben a szerelmi zene, épp olyan szenvedéllyel öleli, majd teríti magára, mint tette azt korábban az őt jelképező sötét köntössel az érte színt váltó szerelmese. |
|
 |
És ebben a pillanatban meg is jelenik a szerelmes-repeső Világos Királynő, miközben szerelme, aki viszont épp az imént váltott érette sötétből világosra, ismét ellentétes oldalra került. Boldogan futnak egymás karjaiba, ám mielőtt egymáshoz érnének, ráeszmélnek, hogy még mindig/már megint ellentétes színűek. Ekkor mindketten letépik egymásról a köntöst, de hiába! Ismét ellentétes oldalon vannak. |
 |
|
Vagyis: minden hiába – az ellentétek feloldhatatlanok… Gőzerővel ismét egymásnak esik a két sereg; szinte elmossák a döbbenetből ocsúdó Királyt és a Királynét.
… és elszabadul a pokol; indulatok, zsigeri dühök acsarkodnak, s végül mindenki a földre kerül. Teljes a pusztulás!!! |
 |
|
Az apokaliptikus jelenet éles ellentéteként a két Sakkozó mosolyogva feláll, kezet fognak. Azután lassan-szertartásosan, ismét a sajátos groteszk mozgásukkal helyet cserélnek az asztalnál, újra kézfogás s újra táblához ülnek. |
 |
 |
Csend, majd a Sakkozó II. lassan megfog egy bábut, felemeli, és elkezdődik a következő játszma/háború …. de VAN ÚJRAKEZDÉS! |
Szereposztás:
Világos királynő |
- |
Krizsa Mária |
Világos király |
- |
Hauser Martin / Mészáros Mihály |
Sötét királynő |
- |
Horváth Dóra |
Sötét király |
- |
Horváth Zoltán |
Világos bástya 1. |
- |
Katus Attila m.v. |
Világos bástya 2. |
- |
Ferenczi Sándor |
Világos békegyalog |
- |
Csömör Marcell |
Sötét békegyalog |
- |
Horváth Gábor |
Világos ló |
- |
Práth Izabella |
Sötét ló |
- |
Jankovics Nikolett |
Világos futó |
- |
Reck Tibor |
Sötét futó 1. |
- |
Molnár Andrea m.v. |
Sötét futó 2. |
- |
Major Rita |
Sötét bástya 1. |
- |
Mészáros Mihály / Tóth Árpád |
Világos gyalog 1. |
- |
Jusztin Linda |
Világos gyalog 2. |
- |
Sági Rita |
Világos gyalog 3. |
- |
Vásárhelyi Krisztina |
Világos gyalog 4. |
- |
Felföldi Attila |
Sötét gyalog 1. |
- |
Magisztrák Barbara |
Sötét gyalog 2. |
- |
Kovács Kitty / Szabó Szidónia |
Sötét gyalog 3. |
- |
Pátkai Balázs |
Sötét gyalog 4. |
- |
Tóth Árpád / Krékity Balázs |
Gyalogok és Bástya |
- |
Kovács Kitty |
Sakkozó 1. |
- |
Zsolnay Gergely / Somfai Ákos |
Sakkozó 2. |
- |
Kálna Tamás |
Dramaturgia |
- |
Somfai Ákos és Mészöly Gábor |
Jelmez |
- |
Rományi Nóra |
Díszlet |
- |
Makk Attila |
Zenei válogatás |
- |
Dalotti Tibor |
Hangmérnök |
- |
Horváth Gábor |
Fény- és látványterv |
- |
Dalotti Tibor |
Koreográfus asszisztensei |
- |
Horváth Zoltán, Krizsa Mária |
Rendező asszisztens |
- |
Somfai Ákos |
Koreográfus - rendező |
- |
Dalotti Tibor |
Premier: Thália Színház, 2009. január 10.
Kanyó Béla fotóművész képei a premierről
A darab létrejöttét az EPSON támogatta.