Sikerek

Jelentősebb sikereink, eredményeink

2014. augusztus 15. Botafogo a történelemkönyvek lapjaira kerül. Az 1787. óta folyamatosan színházként működő, jelenleg a Nemzeti Táncszínháznak helyet adó Karmelita épület több száz év után a legutolsó színházi előadását a Botafogo adja a ROUGE c. darabjával. Átépítés után a Miniszterelnökség költözik a helyére.

2014. június 28-án szereztük meg az ötödik Látványtánc Európa-bajnoki címünket Székelyudvarhelyen.

2014. március 9-én színpadra került "ROUGE" c. előadásunk a Nemzeti Táncszínházban.

2012. március 14-én Pro Urbe Pestszentlőrinc díjat kapott az együttes.

2012. március 13-án a Nemzeti Táncszínházban bemutattuk "Mester és Zuriel" c. táncdrámánkat, ahol a világon először drámai történetet mesélünk el a társastánc formanyelvével.

2010. Latin Formációs Világbajnokság, Moszkva: 7. helyezés.

2009. január 10-én a Thália Színházban bemutattuk "SAKK" c. óriási sikerű kétfelvonásos táncjátékunkat, amelyet azóta töretlenül játszunk teltházak előtt a Nemzeti Táncszínházban.

2005. és 2008. után, 2009. május 10-én, a szerbiai Óbecsén immáron harmadszor lett Világbajnok a Botafogo a show tánc formációk között.

2008. június 30-án Bábolnán megrendezett Modern Táncsportok Világbajnokságán Világbajnoki címet szerzett a show tánc formációk között.

2008. június 8. ismét Látványtánc Európa-bajnoki cím. Ez immáron a 4. arany 2001. óta.

2008. április: tripla Magyar Bajnoki cím. Egy hét leforgása alatt három különböző táncstílus -a latin formációk, a társastánc formációk és a show-tánc formációk- Magyar Bajnoka a Botafogo.

2007. július 6-án Európabajnoki cím a Modern Táncsportok Európa-bajnokságán, a show tánc formációk között.

2006. január 13-án a Nemzeti Táncszínházban bemutattuk az "ALADDIN" c. táncjátékunkat, amelyből 36 előadást tartottunk.

2005. május 28-án Világbajnoki cím megszerzése show táncban!

2004. június 13-án újabb Látványtánc Európa-bajnoki cím a Botafogo trófeái között!!!

2004. június 27-én Látványtánc Világbajnoki bronzérem!

A 79. Blackpooli Táncfesztivál ezüstérme 2004-ben.

2003. május 14-én mutattuk be első dramatikus táncjátékunkat "Don Q" címmel, a Nemzeti Táncszínházban.

2003-ban a Botafogo "B" csapata megvédte Európa-bajnoki ezüstérmét. (Az "A" csapat ezen a versenyen nem vett részt!)

A 78. Blackpooli Táncfesztivál ezüstérme 2003-ban.

2001. május 6-án Európabajnoki cím megszerzése a Látványtáncban. Ugyanezen a bajnokságon a Botafogo "B" csapata ezüstérmet szerzett. A Látványtánc Európa-bajnokságok 33 éves történetének legmagasabb pontszámát a Botafogo kapta!

Négyszeres Magyar Bajnoki cím a Latin Formációs Táncokban (1994, 1995, 1996, 2008).

Az együttes táncosai Dudás Tibor és Jánosi Viktória háromszoros amatőr és háromszoros profi Magyar Bajnokok lettek a latin táncokban.

A Nemzeti Táncszínház 2001. decemberi megnyitója után 2002. elején mutattuk be "Tűzcsizmák és Vasmacskák" c. kétfelvonásos darabunkat, amely több tucat előadást ért meg az ország különböző színházaiban.

2001. évi Látványtánc magyar bajnoki cím a színpadi formációs kategóriában

2000. decemberében az első magyarországi Látványtánc versenyen való győzelem a színpadi formációs kategóriában

Az 1999. évi Formációs Világbajnokságon, Vilniusban elért VII. helyezés.

Show Tánc Formációs Magyar Bajnoki cím 1999-ben.

A 74. Blackpooli Táncfesztivál ezüstérme 1999-ben.

A 71. Blackpooli Táncfesztiválon aratott győzelem 1996-ban.

Az együttes 1996-ban Pestszentlőrinc várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából világszínvonalú teljesítményéért emléklapot és pénzjutalmat kapott.

Az 1994., 1996., 1998. és a 2000. évi Újévi Interoperett Gálán való részvétel.

Az 1993-as és az 1996-os Ki Mit Tud? sorozaton (a televízió legendás tehetségkutató versenyén) elért II. helyezés.

Az 1993. évi Formációs Világbajnokságon elért VI. helyezés. A Botafogo Táncegyüttes volt az első magyar formáció, amely a társastánc történetében világverseny döntőjébe került.

Fellépés az 1991. évi Táncművészeti Gálaesten, ahol a társastánc-együttesek közül elsőként mutatkozhatott meg az Operaház színpadán. Azóta többször volt meghívottja operaházi rendezvényeknek, koncerteknek. Így fellépett 2000-ben a X., valamint 2003-ban a XIII. Magyar Sztárgálán is.

Számos TV-felvétel: Kincsestár című műsor a Botafogóról, Játék Határok Nélkül, Szombat esti Láz, Csillag születik, Euroshow, Lottóshow, Friderikusz műsorok, Europarty műsorok, Péntek 13 műsorok, Malek Andrea koncert, Csepregi Éva koncert, stb..